udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Lengyel Tamás

2002. december 5.

Január folyamán Vízumköteles irodalom? címmel virtuális konferenciának ad helyet a kárpátaljai UngParty című internetes honlap, melyen erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, nyugati és anyaországi írók, nyelvészek, irodalomtörténészek vesznek részt. A vitaindító írását a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos jegyzi majd. Balla D. Károly ungvári költő, a Szalon házigazdája és webmestere, szerint a határon túli magyar irodalmakat illetően még a szakmai körök is csak néhány nevet és műcímet ismernek, sztereotípiákban gondolkodnak. Emellett léteznek bizonyos elvárások a határon túli magyar íróval szemben. A szakmai körök és a közönség egyik része ugyanis - írja Balla D. az UngParty virtuálé által kiadott sajtóközleményben - leginkább a nemzeti érzülettel áthatott szolgálatos irodalom eredményeit látja szívesen, elvárja a történelmi és társadalmi igazságtalanságok új és újabb felemlítését és a megpróbáltatások ellenére vállalt kitartás hősi pózát. Másik része örömszövegeket vár, és a befogadás feltételéül az éppen aktuális kánonba való maradéktalan beilleszkedést szabja. Mindkét elvárás, mint valami kötelező vízum, a magyarországi irodalomba történő beléptetés elengedhetetlen feltételeként működik. A virtuális konferencia arra keresi a választ, melyek az integrálódás belső és külső feltételei. A novemberben elindított projektbe erdélyi, vajdasági, kanadai, magyarországi, lengyelországi, kárpátaljai előadók kapcsolódtak be: Kántor Lajos (Erdély); Fekete J. József (Vajdaság); Kaslik Péter, Simándi Ágnes (Kanada), Zsille Gábor (Lengyelország); Elek Tibor, Kovács Imre Attila, Szénási Miklós, Szúnyogh Szabolcs (Magyarország); Beregszászi Anikó, Cséka György, Csernicskó István, Fedinec Csilla, Lengyel Tamás, Málnóczi Márk (Kárpátalja). Nyilvános vita is indul, amelynek során lehetőség nyílik szakmai hozzászólásokra és olvasói észrevételekre. /Gergely Edit: Vízumköteles irodalom? Virtuális fórum a határon túli magyar irodalomról. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./

2003. január 9.

Elkezdte munkáját az a virtuális szakmai tanácskozás, amelynek a kárpátaljai Ungváron szerkesztett UngParty c. internetes honlap (www.hhrf/ungparty) ad otthont január folyamán. Az előzetes felhívások, tájékoztatók és Kántor Lajos irodalomtörténész (Erdély) nyitó előadásának megjelenése után január elején 10 további előadás szövegét közreadják. Az előadók: Beregszászi Anikó (Kárpátalja), Cséka György (Magyarország-Kárpátalja), Csernicskó István (Kárpátalja), Fekete J. József (Vajdaság), Kovács Imre Attila (Magyarország), Lengyel Tamás (Magyarország-Kárpátalja), Málnóczi Márk (Magyarország-Kárpátalja), Simándi Ágnes (Kanada), Szénási Miklós (Magyarország), Zsille Gábor (Magyarország-Lengyelország). /Sz. Cs.: Vízumköteles irodalom? Elkezdődött a virtuális konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./

2004. április 15.

Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban átadták a fiatal irodalmárok alkotói tevékenységét támogató Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjakat, amelynek egyik nyertese Király Zoltán kolozsvári költő. A három évtizede létrehozott Móricz Zsigmond-ösztöndíjra a 35 évesnél fiatalabb írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek pályázhattak. Munkájához ugyancsak elnyerte a támogatást Lengyel Tamás kárpátaljai költő, Mizser Attila szlovákiai költő és Pénzes Tímea szlovákiai születésű, jelenleg Prágában élő író. A tíz nyertes egy éven át havi 70 ezer forint ösztöndíjban részesül. /Budapesten átadták a Móricz-ösztöndíjakat. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 15./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék